Báthori István

1564-ben a fejedelemség egyik legfontosabb várának, Váradnak a kapitányaként óvta Erdély nyugalmát. János Zsigmond halála után, 1571. május 25-én az erdélyi rendek öt választották fejedelmükké. Báthorinak nehéz dolga volt, hiszen a Habsburgok is szerették volna uralmuk alá keríteni Erdélyt. Ám Báthori – ifjúkori tapasztalatai alapján – tisztában volt abban, hogy Miksa király és császár fegyveres ereje legfeljebb Erdély birtokbavételére elégséges, a törökkel szemben való megtartásához nem. Báthori szempontjából az 1575. év bizonyult döntőnek: július 8-án Keresztelöszentpálnál verte meg Békés Gáspárnak Erdélyt Habsburg-uralom alá hajtani próbáló csapatait. E sikert rövidesen követte az újabb: 1575. december 14-én a lengyel rendek Báthorit királyukká választották, s a következő év május 1-én Krakkóban megkoronázták. Lengyelország ekkor egyike volt Európa nagyhatalmainak, ám mint a nagyhatalmak általában, több irányba volt kénytelen képviselni és védeni érdekeit. Báthori legfontosabb dolga IV. Iván moszkvai cár megregulázása volt. Seregével, amelynek lovasságát régi ellenfele, Békés Gáspár vezette, diadalmasan tört előre, s 1581-ben – több más erődítmény mellett – bevette Pszkovot. Az alattvalói között csak Retteget Ivánként nevezett cár megrémült Báthori sikereitől, s békét kért. Báthorinak nemcsak Lengyelország orosz határain sikerült győztes békét teremtenie: 1584-ben megegyezett I. Rudolf királlyal a Magyar Királyság és Erdély közötti területi viszályok rendezéséről. Halálakor erős Lengyelországot és erős Erdélyt hagyott hátra.