Bethlen Gábor

Ott volt az 1595-ös havasalföldi hadjáratban, de tanúja volt Erdély ezt követő romlásának is. 1613-ban a szultán őt tette meg Erdély fejedelmévé, de cserébe kénytelen volt átadni Lippa várát a töröknek. 1618-ban a protestáns és katolikus hatalmak ellentéte európai méretű háborúba torkollt. Bethlen úgy látta, a protestáns hatalmak oldalára állva, biztosíthatja a fejedelemség jövőjét. Ezért 1619 kora őszén megindította csapatait, amelyek november végén már Bécs alatt álltak. A császárváros ostromára azonban nem vállalkozott. 1620. augusztus 25-én a Besztercebányán tartott országgyűlés Bethlent magyar királlyá választotta, de a fejedelem nem koronáztatta meg magát. Az ősz újabb, sikeres és sikertelen harcokat hozott. 1621-ben már folytak a béketárgyalások, amikor Bethlen hadai Érsekújvárnál fényes győzelmet arattak; az ellenség fővezére Boucquoi tábornok is elesett. Az év utolsó napján kötött nikolsburgi béke két sziléziai hercegséget juttatott Bethlennek, s élete végéig hét felső-magyarországi vármegye birtokát is. 1623. évi hadjáratában lényegében ugyanezt sikerült elérnie. 1626-ban, utolsó hadjáratában a harmincéves háború egyik leghíresebb hadvezérével, Wallensteinnel került szembe. Csapataik Drégelypalánknál farkasszemet néztek egymással, de nyílt csatára egyikük sem vállalkozott. A hadjáratot azonban így is Bethlen nyerte meg: Wallenstein az ellátás nehézségei miatt kénytelen volt elvonulni Magyarországról. Bethlen igazi öntudattal írhatta katonai teljesítményéről: „mirajtunk sohult senki ez napig harcon győzelmet nem vett”.