Alvinczy József

18 évesen már százados volt a Gyulai-gyalogezredben és részt vett a torgaui, schweidnitzi és teplitzi ütközetekben. 28 éves korára elérte az őrnagyi rangot, s a Pálffy Lipót nevét viselő gyalogezredhez került. 1771-ben az ezred parancsnokává és ezredessé nevezték ki. Első kiemelkedő haditettét a bajor örökösödési háborúban, 1779. január 17-én hajtotta végre. Hosszú éjjeli menetelés után ezredével rajtaütésszerű támadással megrohanta és elfoglalta a porosz csapatok által védett sziléziai Habelschwardt városát. Haditettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét, és soron kívül tábornokká nevezték ki. Az 1788-1790-es török háborúban kiérdemelte az altábornagyi előléptetést. 1793-ban a franciák elleni németalföldi hadjáratban március 18- án Neewindennél ö állította meg a visszavonulni kezdő csapatokat, s foglalta vissza velük az elveszett állásokat. A következő évben Mariolles mellett, majd Charleroinál verte meg az előrenyomulással kísérletező franciákat. Ez utóbbi csatában két lovat lőttek ki alóla, s megsebesült. Jutalma a Katonai Mária Terézia Rend nagykeresztje lett. 1796-ban minden eddiginél nehezebb feladatot kapott: Mantova felmentését. Avinczy azonban olyan hadvezérrel került szembe, akivel szemben egyetlen cs. kir. tábornoknak sem sok esélye volt: Bonaparte Napóleonnal. 1796. november 15-17-én rendkívül kemény ütközetben szenvedett tőle vereséget Arcolenél. Utolsó ténykedése az 1809. évi nemesi felkeléshez kapcsolódik: az ő dolga volt az összegyűlő magyar inszurgensek felszerelése.