Kiss Ernő

A szabadságharc kezdetén a magyar kormány csupán csekély katonasággal rendelkezett, s a magasrangú katonák többsége sem volt megbízható a magyar ügy szempontjából. Ezért is volt oly nagy jelentősége az olyan katonák kiállásának és hűségének, mint az örmény eredetű családból származó Kiss Ernőé, aki 1845 óta volt a 2. (Hannover) huszárezred ezredese. Kis 1818-ban kezdte katonai pályáját, s harmincéves szolgálat után 1848-ban került először éles háborús helyzetbe. Az általa vezetett huszárezred 1848 július közepétől tucatnyi kisebb-nagyobb ütközetben harcolt a délvidéki szerb fölkelőkkel. A hadszíntér első jelentős sikere, a perlaszi erődített tábor szeptember 2-i bevétele is az ő nevéhez fűződött. Október 12-én honvéd tábornokká nevezték ki, s ettől kezdve a bánsági hadtest parancsnoka volt 1849 januárjáig. December 22-én megkapta altábornagyi kinevezését is. Kiss bátor katona volt, rezzenéstelen nyugatommal állt a golyózáporban, de nagyobb haderő vezetésére nem volt alkalmas. 1849. január 2-1 pancsovai veresége után leváltották, s az Országos Főhadparancsnokság vezetőjévé nevezték ki. Szemlélőként ott volt az 1849.évi tavaszi hadjárat első győzelménél, az április 2-i hatvani ütközetben is. A szabadságharc leverése után hadbíróság elé állították, s golyó általi halálra ítélték. Nem hagyta, hogy bekössék a szemét, s maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak. Bátorsága az osztag tagjait is lenyűgözte: első sortűzük csak megsebesítette, de nem ölte meg Kisst. Végül az osztag parancsnoka közvetlen közelről, pisztolylövéssel ölte meg a tábornokot.