A Kárpát-medencébe ősidők óta érkeztek lovas népek. Az ókori történetírók szerint a szkítának nevezett népek mind rokonai egymásnak, és birodalmaik mindig számos szövetségest egyesítenek. A középkori történetírás és a magyar nemzeti hagyomány ebből a szkíta törzsből eredezteti a hun és magyar népet, és első közös hősének Attilát tekinti. A Krisztus utáni 4. században hun támadás váltotta ki a népvándorlást, amely a római birodalom és az ókori civilizáció végét jelentette. A hunok ereje hatalmas ménesekkel vonuló lovas hadseregükben és birodalmuk szervezettségében állt. Első csapataik 379-ben törtek Pannóniába, 405 körül pedig elfoglalták az egész Kárpát-medencét. 406-ban a római kormányzat szerződésben átengedte nekik Valéria tartományt. 420 körül a hun birodalom központja a Kárpát-medencébe került. A 434-ben trónra lépő Attila és Bleda előbb a kelet-római birodalom ellen indítottak hadjáratokat, s elfoglalták az al-dunai területeket. 445-től Attila immáron egyedül kormányozta birodalma népeit a Tisza mellett épített fényűző sátorpalotából. „Isten Ostorának” nevezte magát. 447-ben germán szövetségeseivel a kelet-római birodalomra támadt. 451-ben elfoglalta Gallia nagy részét és Catalaunumnál a korszak legnagyobb csatáját vívta Aetius római és germán hadseregével. A csata egyik fél számára sem hozta meg a győzelmet. 452-ben Észak-ltáliát hódoltatta, de a következő évben váratlan halálát birodalma széthullása követte. A legenda szerint a hun nép egyik ágából származnak az Erdélyben élő székelyek.
Attila
hun király, Isten Ostora
(uralkodott: 434 - 453)