Dénes

A magyar hadügy a XII. századra komoly változásokon ment át. A környező államok modern, jobbára a lovagi nehézlovasság csatadöntő szerepére épülő taktikáját csak hasonló magyar hadsereg ellensúlyozhatta ki. A hadszervezet alapját a vármegyék dandárjai alkották, az ispán vezetésével. A bács megyei dandár parancsnoka, Dénes ispán éveken át sikerrel védelmezte az Al-Duna vonalát, és 1166-ban nagy győzelmet aratott Vranász és Gavrász bizánci hadvezéreken. Ekkor Mánuel császár minden erejét Dénes ellen összpontosította. 1167 nyarán került sor a bizánci-magyar háborúk egyik legjelentősebb összecsapására. Az Andronikosz Kontosztephanosz vezette bizánci hadsereg a Szerémségben, Zimonynál ütközött meg a Dénes bécsi ispán által vezetett, 36 várispánság kontingenseiből álló magyar sereggel. A magyar csapatok főerejét a páncélos nehézlovasság alkotta, mögöttük a könnyűgyalogosok, a két szárnyon a könnyűlovasok álltak fel. Dénes ispán a nehézlovasság élén „mint szilárd torony, lándzsáját rázva” rohant a bizánciakra. A csata első szakaszában a bizánci lovas íjászok kísérelték megbontani a magyarok harcrendjét, de kevés sikerrel. Dénes ispán nehézlovassága megfutamította a bizánciak balszárnyát, de a jobbszárnnyal nem bírt. A magyar könnyűgyalogság sem állta a bizánciak rohamát, s így a magyar nehézlovagságnak is hátrálnia kellett. A csatavesztés ellenére, s a magyar sereg teljesítménye következtében a bizánciak mégis jobbnak látták kiüríteni a Szerémséget, s ezzel véget ért a bizánci-magyar háborúk kora.