Ebergényi László

Joggyakornokként kezdte pályáját, de a törökellenes felszabadító háborúk idején, 1688-ban beállt a Nádasdy-huszárezredbe. Csakhamar kitűnt azonban, hogy a hadbíróként működő férfiú katonaként is megállja a helyét. Először az 1690. évi francia háborúban a Rajna-mentén tüntette ki magát. Ebben az évben lett kapitány. 1700-ban már ezredesként szolgált, s megkapta a volt Pálffy-huszárezred ezredtulajdonosságát és a bárói rangot. Ezredével 1702-1705 között az itáliai fronton harcolt. Még ez évben fényes nappal megrohanta és bevette Castiglione della Stiviera városát, a francia védősereget levágta vagy el-fogta. A zsákmánnyal visszafelé tartva egy, a franciák által kisért borszállítmányba ütközött. Huszárai elfoglalták a szállítmányt, torkig itták magukat, majd a boritaltól megtüzesedve újabb portyákra indultak. A jól sikerült körúton Ebergényi ezrede egyetlen embert sem veszített. 1706-ban generális strázsamesterré léptették elő, s a magyarországi frontra küldték, s itt szolgált 1711 -ig. 1708-ban altábornaggyá léptették elő. 1710-ben a Barkóczy-huszárezred tulajdonosságát kapta. 1714-ben már lovassági tábornok volt. 1716-ban újabb törökellenes háborúban részt vett a Pétervárad alatt vívott csatákban. Augusztus 5-én az általa vezeti lovassági támadás késztette menekülésre a török fősereget. „Haljunk meg vitézséggel hazánkért” – lelkesítette katonáit. A csatában három lovat lőttek ki alóla, s maga is megsebesült. Hasonlóan fontos szerepet játszott az 1717. augusztus 16-1 nándorfehérvári csatában, amelyben szintén megsebesült. 1723. október 5-én tábornaggyá nevezték ki.