A felszabadító háborúk iszonyú terheket raktak egész Magyarországra, s különösen az ország adózó népére. Az adók, a beszállásásolás, az előfogatok állandó kiszolgáltatása korábban virágzó községeket tett tönkre, viszonylagos biztonságban élő jobbágyok ezreit lehetetlenitette el. Egyetlen kiút mutatkozott: beállni az erdőkben bujdosó szegénylegények közé, s ott törleszteni a sérelmekért, ahol lehet. A szegénylegények közé tartozott a tiszántúli Tarpáról származó Esze Tamás is. Sókereskedéssel foglalkozott, ám csakhamar meggyűlt a baja a tiszaújlaki sóház embereivel, akik elhajtották a marháit. Esze Tamás 1702-ben rajtaütött a tiszaújlaki sóházon, majd bevetette magát a bujdosók rejtekéül szolgáló „Zöld várba”, a felvidék végtelen erdőségeibe. 1703 májusában a felkelők kép-viseletében felkereste az akkor Lengyelországban bujdosó Rákóczi Ferencet, s felszólította: mielőbb jöjjön az országba, mert az elégedetlenek készek a fel-kelésre. Rákóczi ezereskapitánnyá nevezte ki. A felkelés kitörése után ott volt a kurucok leverésére küldött Károlyi Sándor ellen vívott dolhai ütközetben, majd a határszélen várta társaival Rákóczit. Ezredével 1703- 1704-ben a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén, 1704-1705-ben a Felvidéken, majd Erdélyben, 1707-től ismét a Felvidéken harcolt. Rákóczi 1707. április 18-án brigadérossá és három gyalogezred parancsnokává nevezte ki. 1708. március 24-én pedig nemeslevéllel ajándékozta meg. Két hónap múlva, a Nyitra alatti táborban két kuruc gyalogezred között verekedés tört ki. Esze szét akarta választani őket, s közben egy katona megölte.
Esze Tamás
brigadéros
(1666 - 1708)