Gábor Áron

1848 őszén Puchner altábornagy, az erdélyi cs. kir. főhadparancsnok felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak, s a felbujtott és felfegyverzett román fölkelőkkel szövetségben, megkezdte a magyar fegyveres erők és a nemzetőrség lefegyverzését. E veszély láttán október 16-18-án az agyagfalvi réten összegyűlt székelység képviselői elhatározták, hogy fegyverrel állnak ellen Puchnernek és szövetségeseinek. November 5-én Marosvásárhelynél a székely had súlyos vereséget szenvedett, s félő volt, hogy egész Erdély a császáriak kezére kerül. Csak egy székely szék. Háromszék állt ellen a túlerőnek. Az ellenállás egyik legfőbb tényezője Gábor Áron kiszolgált tüzér tizedes volt. Ez a szakismereteit önképzés útján megszerzett székely vállalta, hogy ha a szék vezetése támogatja ágyúkat önt az ellenállás céljaira. Alig két hét alatt a négy hatfontos ágyút készített, november végén ezek a lövegek állították meg a Háromszéket támadó cs. kir. csapatokat. Gábor Áron s 1849 június végéig több mint 70 ágyút öntött. Gábor Áron és munkatársai azonban nemcsak ágyúkkal, hanem lőszerrel, gyutaccsal és más hadifelszerelési cikkekkel is ellátták előbb Háromszék védőit, majd az erdélyi hadsereg katonáit. December 13-án honvéd főhadnaggyá. 1849. januárjában századossá, majd májusban őrnaggyá nevezték ki. Amikor 1849 júniusában az orosz csapatok betörtek Erdélybe, Gábor Áron is a harcmezőre sietett. Július 2-án Kökös és Uzon között a székelyföldi hadosztály tüzérparancsnokaként személyesen irányította 22 lövegét, amikor egy ellenséges ágyúgolyó halálosan megsebesítette.