Mecséry Dániel

19 éves korában állt be katonának egy gyalogezredbe, majd három év múlva a 3. huszárezredhez került. 1792-ben, a francia háborúk kezdetén már főhadnagy volt, s még ebben az évben St. Leger mellett esett át a tűzkeresztségen. 1794. április 24-én négy század lovasság élén Villers en Couchie és Avesnes le Sec mellett szétvert egy 5000 főnyi francia egységet, 3 löveget zsákmányolt és 700 foglyot ejtett. Hőstettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét. 1797-ben már ezredes és a 10. huszárezred parancsnoka volt, 1800-ban megkapta a tábornoki rangot. Ez év december végén Lambachnál fogságba esett, s csak egy év múlva szabadult. Az 1805. évi harcokban nyújtott teljesítményéért megkapta a Mária Terézia Rend középkeresztjét. Október 20-án Eschenaunál a franciák rajtaütöttek a Ferdinánd főherceg vezette hadoszlopon, s már-már úgy látszott, minden elveszett, amikor Mecséry az üldöző francia lovasságra vetette magát. A túlerő rövid idő alatt elsöpörte a maroknyi csapatot, s Mecséry 9 fejsebbel és 5 más sebbel zuhant le lováról. A fejsebek egyike 14, a másik 22 centiméter hosszú volt, s csaknem az agyvelőig hatoltak. Az önfeláldozó küzdelemnek köszönhetően azonban erősítés érkezett, s ez megállította a franciákat. Mecséry felgyógyulására kevés remény volt, ám szervezete győzedelmeskedett. Még egyszer jutott harctéri szerephez, 1809-ben, Napóleon Ausztria elleni újabb hadjáratában. Morvaország föhadparancsnokaként halt meg. Koponyájának évtizedekig csodájára jártak a laikusok és orvosok.