Nagy Lajos

Károly Róbert rendezett és gazdag királyságot hagyott utódjára. Fia, I. Lajos, aki a történelemben a Nagy jelzőt kapta, már egy katonailag erős ország felett rendelkezett. Olyan országgal, amelyet immár nem dúltak belháborúk, s amely képes volt arra, hogy fennhatóságát más területekre is kiterjessze. 1342. évi trónralépésétől haláláig legalább 35 hadjáratot indított, s többségükben személyesen vezette csapatait. Háborúi többségét az országon kívül vívta meg, s katonai akciói Dél-Itáliától Lengyelországig és Litvániáig, a dalmát tengerparttól Havasalföldig egyaránt kiterjedtek. E háborúk nagyobbrészt az ország területének növelését, illetve a magyar királyság fennhatóságának kiterjesztését szolgálták. Lajos király első hadjáratát Szerbia ellen indította, az utolsóban Havasalföldre küldte seregét. Öccse meggyilkolása miatt évekig harcolt a Nápolyi Királyság területén, a tengerpart biztosítása érdekében uralkodása végéig küzdött Velence ellen. Harcolt a törökök ellen Havasalföldön, a tatárok ellen Moldvában, háborúzott Litvániával és Csehországgal. A kor lovagi eszményei jegyében személyesen vett részt a csatákban és ütközetekben, s nemegyszer közvetlen életveszélynek tette ki magát. 1350. évi itáliai hadjáratában Canosa du Puglia váránál kődobásoktól megsebesülve a vár-árokba zuhant, de már néhány hónap múlva ismét veszélynek tette ki magát. Aversa ostrománál egy számszeríj nyila életveszélyes sebet ütött a lábán. A lovagkirály időszakában Magyarország Európa nagyhatalmai között foglalt helyet.