Szent István

Géza fejedelem úgy vélte, hogy a magyarságnak meg kell találnia a békés egymás mellett élés módját szomszédaival, s ennek érdekében az országot be kell illeszteni az európai államok rendszerébe. Ebben a szellemben vette fel a kapcsolatokat a német-római császárral, I. Ottóval, majd a német-római birodalom egyes uralkodóival. Fia, az István névre keresztelt Vajk ezt a munkát folytatta, amikor 997-ben trónra lépett. István, hasonlóan apjához, keménykezű uralkodó és sikeres hadvezér volt. Hadseregében ott voltak a hozzá hű törzsfők csapatai csakúgy, mint a bajor és más német területekről felesége kíséretében érkezett nehézfegyverzetű lovagok. Trónra lépése évében az ö segítségükkel győzte le Veszprémnél az ellene lázadó Koppány somogyi törzsfőt. 1003-ban az Erdélyt uralma alatt tartó Gyulát, 1008-ban a Maros-vidék urát, Ajtonyt verte le. A belső harcokat kihasználva 1014-ben Bátor Boleszló lengyel herceg több Morva és Vág menti magyar várat foglalt el, de István néhány év múlva visszafoglalta ezeket. Ugyanilyen sikeresen vette fel a harcot 1015-1017 között az Erdélyre törő besenyőkkel, majd 1030-ban a II. Konrád német császár vezette hadakkal. István tehát nemcsak megszervezni, de megvédeni is képes volt a magyar keresztény államot. Amikor 1038-ban meghalt, gazdag és rendezett országot hagyott örökül. Máig él műve, a megyék és egyházmegyék rendszere. Épen maradt jobb keze a magyarság legszentebb ereklyéje, a szent korona a magyar állameszme hordozója.