Szügyi Zoltán 1914-ben egyéves önkéntesként állt be a 12. honvéd gyalogezredbe. A világháborúban fokról fokra jutott előre a ranglétrán, 1917-ben már főhadnagy volt. 38 hónapot szolgált az arcvonalban, ötször sebesült meg, két alkalommal súlyosan. Vitézségéért 1915-ben legénységi arany vitézségi érmet kapott. 1919 márciusában a Székely hadosztály katonájaként román fogságba esett, s csak novemberben szabadult. 1928-ban nyugállományba helyezték, 1931 májusában reaktiválták. 1941. augusztus í-én kinevezték az ejtőernyős zászlóalj parancsnokává, azzal a megbízással, hogy a zászlóaljat fejlessze ezreddé. 1942 őszétől már a keleti fronton szolgált, a 43. gyalogezred parancsnokaként. A szovjet áttörés után ezredével súlyos harcokat vívva vonult vissza Kijevig. A visszavonulás közben alakulatával és a hozzá csapódó alakulat-töredékekkel eredményesen verte vissza az oroszok támadásait, s ezzel többezer magyar katona számára tette lehetővé, hogy elkerüljék az orosz fogságot. 1944 augusztusától az ejtőernyős ezred parancsnokaként a Kárpátokban harcolt a szovjet hadsereg ellen. Október 13-án kinevezték a Szent László hadosztály parancsnokává. Harcolt a Garam és az Ipoly mentén, majd Veszprém környékén a balatoni csatában. 1945 májusában – oroszokon áttörve – az angolok előtt tette le a fegyvert. Fogságba került, majd átadták a magyar hatóságoknak. A népbíróság koholt vádakkal háborús bűnösként ítélte el, s csak 1956-ban szabadult.
Szügyi Zoltán
vitéz, főhadnagy
(1896 - 1967)