Tomori Pál

„Zuhanunk, Szentatyám, zuhanunk” – írta II. Lajos magyar király 1526-ban a pápának. A Mátyás időszakában még nagyhatalomnak számitó ország a katonai összeomlás szélére jutott. Az ország most sem szűkölködött jó katonákban, olyanokban, akik a török elleni harcot lételemüknek tekintették, de egyre kevesebb pénz jutott a védelem terheire. A Magyarország zuhanását megállítani törekvők közül kiemelkedik Tomori Pál kalocsai érsek alakja. Az Abaúj vármegyei köznemesi család sarja Bornemissza János familiárisaként kezdte pályáját, volt fogarasi és munkácsi várnagy, majd budai várkapitány. 1520-ban kolostorba vonult, s 1521-ben Nándorfehérvár eleste után pápai rendeletre, kényszerűen vette át a kalocsai érseki széket és az országos főkapitányi tisztet. A következő években mindent megtett annak érdekében, hogy a déli magyar végvárrendszer képes legyen ellenállni a növekvő török nyomásnak. 1523-ban Szávaszentdemeternél megverte Ferhát basa csapatait, s ezzel a győzelemmel újabb évekre odázta el a katonai összeomlást. Amikor hóditó Szulejmán szultán 1526 tavaszán megindította hadait Magyarország ellen, Tomori érezte, hogy végveszély fenyeget. Hiába könyörgött és követelt, nem kapott sem elegendő katonát, sem elegendő pénzt ahhoz, hogy még az ország határain megpróbálhassa feltartóztatni a szultáni haderőt. A nagy nehezen összegyűlő magyar haderő parancsnokságát jobb meggyőződése ellenére vállalta el, s az első sorokban harcolva esett el a mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én.